Néma francia gép miatt riasztották a honvédségi Gripeneket
A Románia felé tartó gép nem létesített kapcsolatot a magyar légiforgalmi irányítással.
A Románia felé tartó gép nem létesített kapcsolatot a magyar légiforgalmi irányítással.
A gépeket a HM szerint tapasztalatlan pilóták vezetik, ezért a korlátozás, de most Orbán Viktor repked velük.
Nem fértek fel rá, szóval más gép kellett. Remekül elköltött forintok esete, 1564. rész.
Nem valószínű, hogy a kiskatonákat viszik majd vele bevetésre.
A kormányfő és kísérete a Magyar Honvédség repülőjével landolt legutóbb Izraelben, majd Montenegróba is azzal érkezett meg.
Korábban azt állították, nem kormányzati repülőt vesz a Magyar Honvédség, most mégis azzal a géppel érkezett Orbán Viktor és kísérete Izraelbe.
Tízévnyi szolgálat után jutottunk el odáig, hogy először használhattak levegő-föld rakétákat a magyar felségjelű Gripenek pilótái. A Légi Fölény 2018 elnevezésű gyakorlat sikeres volt.
Döglődik a forint, szétesnek a kórházak, de hát a haza védelme érdekében mindent, ugye.
Parádés interjút publikált a Magyar Hírlap a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárával. Németh a GDP 3 százalékát költené a hadseregre.
A Zrínyi 2026 programban rövidesen megkezdődik a magyarországi fegyvergyártás is.
A Belarusz Köztársaságba tartó utasszállító nem lépett kapcsolatba a szlovén polgári légiforgalmi hatósággal.
Már Románia légterében sem létesített rádiókapcsolatot a Norvegian légitársaság Boeing 707-es utasszállító repülőgépe, amely Szingapúr -London útvonalon repült, ezért riasztásra kerültek a Magyar Honvédség készültségi szolgálatában lévő Gripenjei.
Orbán negyedik miniszterelnöki ciklusának középpontjában a hadsereget és a honvédelmet emelte. Két éven belül háromszáz tisztet avathatnak, erre utal egy friss közbeszerzés.
Modern, ütőképes hadsereg kiépítéséről beszélt Orbán az új vezérkari főnök kinevezésén.
Egyetemeken, középiskolákban, sőt általános iskolákban is keresik a hiányzó húszezer tartalékos katonát.
A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetője, Kovács József altábornagy kerülhet a Magyar Honvédség élére. Benkő Tibor honvédelmi miniszteri kinevezése miatt ugyanis új vezérkari főnökre lesz szükség – írja csütörtöki számában a kormányközeli Magyar Idők.
Kiürítik az iskolát, valamint a 200 méter sugarú körben található házakat is.
250 új személygépjárművet állított hadrendbe a Magyar Honvédség.
Mégsem világháborús robbanótestet, csak egy vascsövet fordított ki a talajból egy munkagép.